Zaivaldival elmentünk tegnap egy éjszakai tekerésre, úgy gondoltuk, kipróbáljuk a szentendrei kerékpáros útvonalat. Egyikünk sem járt még rajta, valószínűleg nem is fogunk többet. A Margit hídtól a gyalogkerékpárúton és a „kijelölt” útvonalon haladtunk. Ez az útvonal elég érdekes. Macskaköves utcákon vezet keresztül, kis híján lépcsős aluljáróra vezet rá a járdára festett sáv, néhol kilométerekre elmarad a jelzés, máshol a keresztutcába két háztömb mélységre benézve lehet találni egy kék táblát, megsejtve ebből az útvonal jelöletlen kanyarodását.
Eddig jutottunk, ötletünk sem volt, hogy merre kellene menni. Elindultunk át a hídon a Gátőr utcán, de nem volt túl bizalomgerjesztő, és utána is több felé ágazott az út. Végül visszamentünk, és kimentünk a 11-esre. Bizonyos szakaszokon kint vannak a szentháromságtáblák, de éjszaka nagyon jól lehet rajta biciklizni, rendesen ki is tértek a minket előző autósok. Vissza végig a 11-esen mentünk, nagyon kényelmes volt.
Az a legnagyobb szópó arra, direkt levisznek a Római partra, közben beljebb eggyel párhuzamosan kerékpáros közlekedésre alkalmas út van.
itt legalább ahol van bringaút, ott van rendesen, egyértelmű... viszont ez a város határában kábé másfél kilométer.
Vale: Budapesten a kerékpárutakat a városba építik. Tudtommal ez az egy van, ami kivezet belőle. Szóval sehol sem segíti az infrastruktúra a kerékpáros közlekedést, csak mesterséges veszélyhelyzeteket generál. (A bicikliútnak csak településen kívül van létjogosultsága, és ott sem ez az egy méter széles szarrárepedezett járda értelemben.)
Mi nyáron a balaton északi partján mentünk végig, ott van, ahol 4 kilométerre bemegy a bicikliút, és visszafordul, megint 4 km és "kijön". Ennél a résznél az úton mentünk, kb. 5 km-rel rövidebb volt :).
Mondjuk az infó a tesitanáromtól származik, tehát nem megbízható, de azt mondta, hogy előtte éven megszívták ezzel.
tiny: Mi sátorral-hálózsákkal megrakva mentünk el két éve Veszprém fele :). ~5 kilométer után lett gyanús, h kurvára fölfele megyünk :)
Mi a túrán voltunk Veszprémben is, tényleg jó oda föltekerni :))
Hozzászólás